Részeg fiatalok kötöttek el Balatonfüreden egy vízibicklit

A fürdőeszközt valóban engedély nélkül tették a vízre a részeg fiatalok, de ellopni azt nem akarták, csak Dörgicsére akartak vele áttekerni.

Balatoni Vizirendor Vizibicikli Mentes Vihar Tihany Balatonfured HAJOZASHU

fotó © Police.hu

A fiatalok egy vízibiciklit vittek el, azonban a körülmények tisztázását követően szabadon távozhattak.

A balatonfürdei vízirendőröktől kért segítséget 2017. június 12-én az esti órákban egy vízibicikli kölcsönző tulajdonosa, aki elmondta, hogy két ismeretlen személy megpróbált tőlük vizibiciklit kölcsönözni, de alkoholos befolyásoltságuk miatt nem adott ki nekik.

A két fiatal ezt követően átment a mellette lévő strandra, ahol már nem üzemelt a kölcsönző, azonban ők önkényesen, a vízből kiemelt, stégen elhelyezett vizibiciklik közül egy sárga színűt a vízre helyeztek, majd Tihany irányába elindultak vele.

A tulajdonos még a vízirendőrök érkezése előtt odakiabált a vizibiciklin ülő személyeknek, hogy értesítette a hatóságot, akik azt válaszolták, hogy,

Dörgicsére akarunk csak tekerni”, majd ezt követően visszamentek a stéghez.

A rendőröknek a két fiatalember hitelt érdemlően igazolni nem tudta magát, ezért, valamint a vízibicikli lopás miatt előállították őket a Balatonfüredi Vizirendészeti Rendőrőrsre.

A huszonéves fiatalok elmondták a rendőröknek, hogy a fürdőeszközt valóban engedély nélkül tették a vízre, de ellopni azt nem akarták, csak Dörgicsére akartak vele áttekerni, mivel helyismeret hiányában azt gondolták, hogy az közvetlenül Balatonfüred mellett található.

Dorgicse Balatonfured Vizibicikli Lopas Balatoni Vizirendeszet CSODALATOS BALATON hajozashu

© Police.hu


Mivel lopási szándék nem volt, a vizibicikli nem jármű, hanem egy szimpla fürdőeszköz, rongálási kár sem keletkezett, valamint személyazonosságukat is hitelt érdemlően megállapították, ezért a fiatalok meghallgatásukat követően szabadon távozhattak.

Megkérdeztük a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy ilyen esetben miért nem fizettetik meg a felmerülő “rendőri motorcsónakozás” költségét, amelyre a következő válasz érkezett:

Tájékoztatjuk, hogy az 1994. évi XXXIV. törvény Rendőrségről – Az intézkedési kötelezettség – 13 szakasza alapján

„A rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető tényt, körülményt vagy cselekményt észlel, illetve ilyet a tudomására hoznak. Ez a kötelezettség a rendőrt halaszthatatlan esetben szolgálaton kívül is terheli, feltéve, hogy az intézkedés szükségességének időpontjában intézkedésre alkalmas állapotban van.”

A kollégák szolgálati kötelmüket teljesítették, valós bejelentésre reagáltak. A bejelentés alapján bűncselekmény gyanúja merült fel, amely miatt a fent hivatkozott jogszabály alapján jogszerűen jártak el.

Az intézkedéssel kapcsolatban felmerült költségeket különböző jogszabályok határozzák meg, a szóban forgó esetben, mivel a rendőrök valós  bejelentésre intézkedtek, szolgálati kötelezettségüket teljesítették, így a rendőrségnek indokolatlan költsége nem merült fel.

A vízen való „motorcsónakozás” a fürdőzők biztonsága érdekében végrehajtandó tevékenység, ami a szolgálatellátás alapvető feladata.

Felmerül bennünk a gondolat, hogy így bárhonnan bármit el lehet vinni legyen szó akár egy hajóról, egy autóról vagy bármi másról, és utána azt mondjuk, hogy ellopni nem akartuk, csak kicsit kölcsön vettük szórakozni az adott eszköt mert semmi következménye nem lesz, ahogy a fenti esetnek sem lett semmilyen következménye.